A vitaminhiány elhízáshoz vezet?

Volt már szó róla korábban, hogy a vitaminhiány a szervezet működésének rendellenességeihez vezethet. Korábban írtunk róla, hogy többen azért nem egészítik ki az étrendjüket vitaminokkal, mert úgy gondolják, hizlalnak. Pedig ez nem éppen pont nem igaz. Sőt találtunk egy okot, hogy miért érdemes a fogyókúra alatt vitamint fogyasztani! Hogyan kapcsolódik a vitaminhiány az elhízáshoz?

Egy neves biokémikus a Kaliforniai Egyetemről, Dr. Bruce N. Ames, több érdekes kutatást is folytatott az elmúlt években. Például az első megbízhatóan működő karcinogén (rákkeltő anyag) teszt kifejlesztése is az ő munkájának köszönhető. A mindenkori amerikai elnök által adható legmagasabb tudományos kitüntetésnek a “National Medal of Science” díjnak is kitüntetettje. Lássuk, hogy szerinte mi a vitaminhiány és az elhízás kapcsolata.

Mi az a rejtett éhség

Dr. Ames néhány éve egy olyan elmélettel állt elő, ami a szakma fintorgását váltotta ki, majd beterelt egy csomó túlsúlyos embert a klinikára ahol dolgozik és gyakorlatban is igazolta, hogy egyes mikrotápanyagoknak, elsősorban vitaminoknak és ásványianyagoknak a hiánya hosszabb távon elhízást okoz. Sőt a folyamat megfordítható: amennyiben komplex multivitamint kaptak a tesztelt emberek, csupán ettől fogyni kezdtek.

Dr. Ames szerint:

“Senkinek nem kellene kövérnek lennie. Amennyiben valaki kövér, az a rossz étrendjének köszönhető és ezzel lehet kezdeni valamit.”

Az “anyagcsere tuningolás” lett a neve annak az eljárásnak, amit szkeptikus kollégái csak “egy flakon vitamin” eljárásnak neveznek. Mellesleg az eljárás igen egyszerű. Egy elhízott embernek anélkül, hogy bármit változtatnának az életmódján, megfelelő minőségű multivitamint adnak és ettől kevesebbszer lesz éhes és kevesebbet eszik.

Dr. Fernando Viteri, aki a kutatásban részt vett kifejtette, hogy az orvostudomány elég jól ismeri a súlyos vitaminhiány tüneteit. Pár dolgot tudunk a közepes mértékű vitaminhiányról és a következtében kialakuló betegségekről, de szinte semmit nem tudunk az állandó, de kis mértékű vitaminhiányról. Ez a krónikus tápanyaghiány azt jelenti, hogy szervezetünk nem jut hozzá az optimális mikrotápanyag mennyiséghez, hanem valahol az RDA közelében vagy még az alatt csupán és ez a néha kis mértékű hiány éveken, évtizedeken át fennáll.

Dr. Ames igen érdekes feltevése az, hogy az elhízás nem más, mint a folyamatosan fennálló mikrotápanyag hiány miatt fellépő éhségérzet, amit kalóriákban gazdag, de vitaminokban, ásványianyagokban és enzimekben szegény étellel próbálunk pótolni. 

“Amennyiben vashiány lép fel a szervezetben, az agyunk kap egy jelzést, hogy egyen valamit, amiben vasnak kellene lenni. Mivel azonban a vas hiányzik a termelés és a feldolgozás miatt, túl esszük magunkat. Amikor azonban minden szükséges tápanyag megérkezik a sejtjeinkhez, az agy kap egy jelzést, hogy elég, megtelt.”

Vitaminhiány ellen multivitaminnal

Hogy bizonyítsa a feltevését, Dr. Ames összegyűjtött 20 elhízott oaklandi tizenévesről vérmintákat, amiből igazolta a vitamin és ásványianyag hiányukat. Majd rögzítették a főként feldolgozott gyenge minőségű ételekből álló étrendjüket és ez mellé multivitamin és ásványianyag komplex kiegészítést kaptak tabletta formában, hogy pótolják azt a hiányt.

Az eredmény magáért beszélt és azonnal meg is jelent több orvosi és táplálkozástudományi szaklapban. Dr. Ames szerint az ő munkájuk csupán figyelem felkeltésnek volt elegendő, és most következne az igazi munka, amikor meg kell határozni a vitaminok és egyéb tápanyagok mennyiségét és arányait. Várhatóan ez a mai ajánlásoknál jóval magasabb szinten lesz.

Amennyiben a nyár közeledtével fogyni szeretne:

1.Csökkentse a bevitt táplálék mennyiségét!

2. Növelje meg a mozgás mennyiségét!

3. Vagy persze ennek a kettőnek a kombinációja, de a lényeg ugyan az. Önnek több mikrotápanyagra lesz szüksége, amit lehetőségeihez mértenegy multivitamin komplex szedésével vagy magas mikrotápanyag tartalmú gyümölcskivonat fogyasztásával tud elérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

scroll to top