• Itt vásárolunk:
  • Vitaminkirály
  • AminoPrimo

Natúr Hírek Naprakész, őszinte, érdekes

  • Címlap
  • Vitamin ABC
  • Étkezés
  • Életmód
  • Gyógynövények
  • Pszichiátria

Laetril, B17-vitamin vagy barackmag a rák ellenszere

2012 dec 20 Szóljon hozzá

Az ausztrál sajtó megtelt Paul Reid esetével, aki miután diagnosztizáltak nála egy ritka, az orvoslás szerint gyógyíthatatlan lymphómát (a nyirokrendszert vagy a vérképző rendszert érintő rákos betegség), fogta magát, elhagyta a klinikát és meggyógyult. Ennek immár öt éve és azóta is vígan járja a vidéket és a b17 vitamin és a nyers ételek fogyasztásának népszerűsítésével foglalkozik.

A b17-vitamin – vagy ahogy azok nevezik, akik nem ismerik el vitamin mivoltát – a laetril körül van egy kis zűrzavar. Miközben teljesen ártalmatlan, a világ szinte minden fejlett országában betiltották már. Pár éve nálunk is. A kétkedők vagy az aggódók a cianid mérgezéstől féltik az egyébként halálos beteg rákos embereket, de mivel eddig egyetlen mérgezett esetet sem sikerült felmutatni, érdemes lenne tisztába tenni ennek a vegyületnek a helyzetét.

Reid saját elmondása szerint napi 30 keserű barackmagot eszik és mégsem kapott cianid mérgezést.

Miért csak a rákos sejteknek árt?

Az amigdalin négy anyagból álló vegyület. Két cukor. A harmadik a benzaldehid, a negyedik egy cianid. Igen, e két utóbbi egyenként is halálos méreg lenne, amennyiben nem valamihez kötve, hanem magában jutna az élő szervezetbe.

Ezzel a tulajdonságával a b17 vitamin nincs egyedül. Gondoljunk csak a konyhasóra (NaCl), amiből a klór felszabadulva komoly gondot okozna, de említhetnénk a mindenki által ismert B12 vitamint is, ami szintén egy ciánvegyület (cianokobalamin). Vegyük észre, hogy ezek a tápanyagok nem bomlanak fel a szervezetben. A só, amit ételeink ízesítésére használunk, sóként is távozik és szerencsére nem bomlik fel nátriummá és klórrá a sejtekben. Rendesen ez történik a laetrillel is.

A rákos sejtek máshogy használják fel a cukrot, mint az egészséges sejtek. Ez egy bizonyos erjedést jelent a normál oxigénes metabolizmus helyett. Az amigdalin két cukormolekulája miatt vonzó a cukorra éhes rákos sejtek számára. És a rákos sejt tartalmaz egy enzimet, a béta-glükozidázt, amit az egészséges sejtek nem.

Ez a zsákutca, ami miatt a rákos sejt csapdába esik. Az amigdalin bejut, a rákos sejt felbontja és szembe találkozik a két maradékkal, amik közül akár az egyik is a rákos sejt halálát okozná. Ez az a trükk, ami miatt az amigdalin csak a rákos sejteket pusztítja, míg a hagyományos kemoterápia egyaránt pusztítja a test minden sejtjét.

Ellenjavallat?

A cukor lehetővé teszi a rákos sejtek számára, hogy figyelmen kívül hagyják a laetrilt. Ezáltal túl sok lehet a véletlenül felbomlott laetrilből származó terhelés az egészséges sejtek számára. Ennek figyelmeztető jelei (hányinger, szédülés, fejfájás) jelzik, hogy ideje csökkenteni a laetril adagot vagy elhagyni a cukor (liszt) fogyasztását.

A cukor és a finomliszt az egyik legnagyobb probléma a rák kezelésekor és emiatt egyébként is célszerű lenne elhagyni. Amíg a sejtek csak a laetrilből jutnak minimális mennyiségű cukorhoz, általában mellékhatások nélkül fogyasztható.

A szintetikus b17 vitamin tabletták nem a legjobb megoldás. A keserű magok fogyasztása jobb minőséget és minden szempontból kisebb veszélyt, nem utolsó sorban kevesebb kiadást jelentenek.

Forrás: The Sydney Morning Herald

b17 vitamin rák 2012-12-20
Facebook Pinterest Email Print Tovább
Előző cikk:

C- és E-vitamin véd a cukorbetegségtől

Következő cikk:

C-vitaminnal a H1N1 ellen

Hasonló írások

Rákellenes Világnap – Hogyan segíthet az egészséges étrend?

Rákellenes Világnap – Hogyan segíthet az egészséges étrend?

Rák: Mi okozza és milyen élelmiszerek segíthetnek a megelőzésében?

Rák: Mi okozza és milyen élelmiszerek segíthetnek a megelőzésében?

A szulforafán fogyasztása számos előnnyel jár!

A szulforafán fogyasztása számos előnnyel jár!

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ezt is érdekelhet

Rákellenes Világnap – Hogyan segíthet az egészséges étrend?

Rákellenes Világnap – Hogyan segíthet az egészséges étrend?

Február 4-én minden évben megrendezésre kerül a Rákellenes Világnap, amelynek célja a figyelemfelhívás a megelőzés, a korai felismerés és a ...

Hírlevél

A hét legérdekesebb hírei pénteken. Iratkozz fel! Ne maradj le semmi fontosról az egészség témájában.

Legfrissebb

Hogyan segíthetnek a gyógynövények a vizsgaidőszakban?

Hogyan segíthetnek a gyógynövények a vizsgaidőszakban?

Vashiány: egy rejtőzködő probléma, ami fáradttá, leverté és beteggé tehet

Vashiány: egy rejtőzködő probléma, ami fáradttá, leverté és beteggé tehet

Május 6. – Sportolók Napja: Mozgásban az egészség!

Május 6. – Sportolók Napja: Mozgásban az egészség!

Méz: A méhek egészséges ajándéka az emberiség számára

Méz: A méhek egészséges ajándéka az emberiség számára

Anyák: Nézzük, hogy mit tehettek a testi és lelki egyensúlyért!

Anyák: Nézzük, hogy mit tehettek a testi és lelki egyensúlyért!

Stresszes vagy? Ezek a vitaminok és gyógynövények segíthetnek

Stresszes vagy? Ezek a vitaminok és gyógynövények segíthetnek

Legolvasottabbak

  • 1

    A kurkuma jobb mint a Prozac

  • 2

    Energiát adó és koncentrációt fokozó gyógynövények

  • 3

    Astragalus: gyógynövény 6 hihetetlen egészségügyi előnnyel

  • 4

    Hipertónia: Mit érdemes tudnod a magas vérnyomással kapcsolatban?

  • 5

    Miért nem gyógyul a magas vérnyomás?

Friss hozzászólás

  • Miért (nem) jobb az édesburgonya

    admin

    Átlagosan egy tő batáta 1–3 kg gumót terem. Ez azt jelenti,...

  • Miért (nem) jobb az édesburgonya

    Flor

    Még hogy nem finom a batáta nyersen??? Jobb, mint a nyers ré...

  • Egészséges immunrendszer 10 lépésben

    Megjelent a legújabb, ingyenes Vitaking Katalógus - Vitaking

    […] különösen a téli időszak kihívásaira, mint például...

  • Csokoládé flavonoid tartalma

    5 nyomós érv, hogy ne száműzd a csokoládét az étrendedből - Remind

    […] kedvez azoknak, akik a kardiovaszkuláris megbetege...

  • Kínai gyógynövényes orvoslás? Hogyan erősítenek a gyógynövények?

    Keserű íz: Az emberek nagy része nem szereti ezt az ízt. De vajon miért?

    […] hagyományos kínai orvoslásban öt különböző íz léte...

  • Vitamin ABC
  • Életmód
  • Gyógynövény
  • Tippek
  • Sitemap
  • Timeline
Copyright 2008-2023, All Rights Reserved
Natúr Hírek Magazin - Naprakész, őszinte, érdekes