Az IBM jutalmazza az egészséges munkatársait

Az IBM négy évvel ez előtt vezetett be egy ösztönző programot az alkalmazottai körében, aminek keretében pénzzel támogatta azokat, akik lefogytak, abbahagyták a dohányzást vagy egyéb egészség javító dologra szánták el magukat. A program sikerén felbuzdúlva idéntől a programot kiterjesztik az alkalmazottak családtagjaira is.

Az önkéntes wellnes ösztönző program keretében évi 300 dollárig támogatta a cég az egészséges táplálkozást, a mozgást, és bármilyen megelőző egészség karbantartást. a pénzt csak azok a munkatársak kapták meg, akik részt vettek a programban és a testsúlyuk is csökkent.

Az IBM célja az egészség biztosítási költségek csökkentése volt, ami szoros kapcsolatban van az Amerika szerte jellemző elhízással. Az IBM egyedül emiatt évente 2 Milliárd dollárt (280 Milliárd forint) költött eddig. A cég számításai szerint az elmúlt évben a programban résztvevőknek kifizetett 130 Millió dolláral szemben a cég ennek háromszorosát takarította meg ki nem fizetett biztosítási költségek (táppénz) címén.

Paul Grundy az IBM startégiai befektetésekkel foglalkozó igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a program teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket és nem érti, miért nem vezeti be minden cég rajtuk kívül.

2008-ban az IBM kiterjesztette a programot az alkalmazottak családtagjaira is, továbbra is teljesen önkéntes alapon.
Eric Finkelstein az “elhízásban lévő Amerika” című könyv szerzője szerint az IBM ötlete pénzügyileg is zseniális. Mivel amennyiben a programban lefogynak a munkatársai, nyer a költségeket hozzávetőlegesen 300%-ot a befektetett összeggel szemben, ha pedig senki nem fogyna le, nem kerül neki semmibe.

Forrás: NaturalNews

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

scroll to top