Bár minden mezőgazdaságban érdekelt szakember, de még egy otthoni kisgazdálkodó is tisztában van azzal, hogy ha egy növény tápanyaghiány miatt beteg vagy pusztul el, az hogy néz ki. És ha ezt felismeri, nem próbálja meg permetezni vagy megmetszeni vagy más haszontalan módszerrel életben tartani a növény - mondjuk ahelyett, hogy megöntözné.
Ez a kézenfekvő hasonlat számtalanszor felötlik bennem amikor orvosi diagnózist követően keres meg valaki azzal, hogy van e valami természetes megoldásom a nyavalyájára.
A minap egy középkorú hölgy talált meg, miután pajzsmirigy alulműködés miatt a számára felírt hormonreceptet kiváltotta a patikában. A mellékhatások miatti aggodalmát osztotta meg velem. Miután kiderült, hogy az ultrahangos vizsgálat nem mutatott ki semmi elváltozást és mindössze a pajzsmirigyserkentő hormon (TSH) értéke volt az egekben, javasoltam neki egy kísérletet. Kértem tőle négy hetet, mielőtt belekezd a hormonadagolásba és azt, hogy ezt egyeztesse a kezelőorvosával. Mindketten beleegyeztek.
Van hol, van kivel, de nincs mivel
Egy régi vicc fenti sora jutott eszembe a szituációról. Ugyanis a szükséges anyagok hiányában nem jön létre semmi, amihez annak az anyagnak a jelenléte szükséges lenne. Ez egy kőműves számára egyértelmű. Ha csupán egy dolog (mondjuk víz) hiányzik egy falazáshoz, pedig minden más (tégla, cement, mész, kavics, fangli, kanál) ott van, abból nem lesz fal. Egy korábban említett mezőgazdász számára is egyértelmű, hogy csupán egyetlen tápanyag (mondjuk a vas vagy a víz) hiányában a növény el fog pusztulni. És eszükbe sem jut, hogy a hiányt valami mással helyettesítsék – mondjuk esernyővel.
Az ilyen gondolkodás kizárólag az orvoslás sajátja. Anélkül, hogy meggyőződne arról, hogy a beteg egyáltalán képes e saját maga előállítani az életéhez szükséges hormont, felírja neki receptre a szintetikus hormont mint pótlást. Mi baj lehet belőle?
A közelmúltban írtam egy könyvet a témában és ha valakit érdekel, ott egészen részletesen és érthetően elmagyaráztam ezt a problémát. Most inkább csak a fenti példában szereplő hölgy esetét gondoltam megosztani.
Mivel nem tudtam vele személyesen találkozni – lévén 8000km távolságra volt tőlem – a legkézenfekvőbb két tápanyag hiányára gyanakodtam. Azt tanácsoltam neki, hogy kezdje el azokat fogyasztani étrendkiegészítők formájában. Az első az esszenciális aminosavak voltak. Az illető kora és a társadalmi státusza miatt arra gyanakodtam, hogy nem jut elegendő aminosavhoz. Mindezt az étrendje és az emésztőrendszerének állapota alapján. A második amit javasoltam a jód volt. Kiindulva abból, hogy hazánkban minden második ember táplálkozása jódhiányos. Mindkettőből a napi ajánlott beviteli minimumot javasoltam neki.
Úgy adódott, hogy két hét elteltével saját önszántából egy újabb laborvizsgálatot kezdeményezett. És láss csodát: mindössze két hét alatt a TSH értéke a felére csökkent. Nagy valószínűséggel a javasolt négy hét végére a normál érték közelébe fog esni és a kezelőorvosa is el fog állni a mesterséges hormonpótlás ötletétől.
Tápanyaghiány kezelése tápanyaggal
Nekem pedig megint igazam lett a régi dogmámat illetően, miszerint: a tápanyag hiányából adódó tüneteket a tápanyag oldja meg és nem valami egyéb terápia. Ez nagyobb igazság mint a kutyaharapást szőrivel.
