A világ a tudományos felfedezések miatt változik meg. Aki szerint nem, azzal szívesen vitatkozok. Viszont megfigyeltem egy érdekes dolgot. Néhány esetben a változás azonnali és gyors. Például 1938-ban kezdték először piszkálni a Plútóniumot, és pár évre rá már vígan robbantgatták az atombombát az Új-Mexikói kiskertek alatt.
Vagy maradjunk a mi szakmánknál? Az inzulint 1922-ben két orvos sikeresen izolálta, következő évben Nobel díjat kaptak érte, és alig 3 év alatt betegek ezreit kezelték vele.
Néhány esetben viszont a változáshoz nagyon sok idő kell. Talán a Penicillin jó példa erre. Fleming 1928-ban fedezte fel, 1929-ben publikálta, majd eltelt egy csomó idő és 1941-ig senkinek nem jutott eszébe használni. Vagy vegyük a gyermekágyi lázat, amit Holmes 1843-ban írt le először, majd röviddel később Semmelweis Ignác arra is rájött, hogy a koszos kezű orvosok miatt van, de azon kívül, hogy mindketten kizárták ezzel magukat az orvosi körökből, még évtizedekig nem került alkalmazásba a felfedezésük. Pedig Semmelweis a saját osztályán 16%-ról 1%-ra csökkentette a csecsemőhalálozást.
A vitaminok életre, egészségre gyakorolt hatásának és a szükséges mennyiségeknek a kérdése a múlt század elején felmerült és amennyiben nagyvonalúan figyelmen kívül hagyjuk orvosok százait, akik e témában publikáltak, és csupán a legnagyobbakat emeljük ki, akkor is az az érzésünk támad, hogy a tudomány ebben az esetben igen le van maradva a gyakorlati alkalmazás szintjén.
1937-ben ketten is a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaikért kaptak Nobel díjat. Haworth kémiai kategóriában, mert feltérképezte a szerkezetét, Szent-Györgyi pedig orvosit, mert a biológiai hatását kutatta sikerrel. És bár az elismerés nem maradt el, a mai napig nem kerültek alkalmazásba az eredményei. Egy lelkes és mellesleg kémiai Nobel díjas orvos (Pauling) 25 év elteltével ismét előásta Szent-Györgyi írásait és nem átallott mentális problémákkal küzdő betegeket napi pár grammal meggyógyítani, majd rájönni, hogy napi 10 gramm C-vitamin a náthát is egészen jól gyógyítja. Persze ezzel majdnem Semmelweis sorsára jutott. Szerencsére ő is sok C-vitamint evett. Boldog és hosszú életet élt.
Ismét eltelik vagy 40 év, megbetegszik és meghal több millió ember C-vitamin hiányában, mikor egy amerikai orvos (Wynder) 1000mg napi C-vitaminnal eléri, hogy 31%-al csökken a nátha gyógyulási ideje ezer diákján megfigyelve és megmérve. És mi történik? A szakma lelkesen ujjong? Dehogy. Mit nekünk 31% egy három napos betegség esetén?
Nem mindegy, hogy két napig folyik az orrunk vagy három napig?
Ismeri valaki Dr. Rath-ot? Ez a fickó igen nagy adag (szájon át nem beszedhető) mennyiségű C-vitaminnal előrehaladott daganatos betegeket gyógyít a mai napig.
Hölgyeim és Uraim!
Eltelt immár 70 év azóta, hogy Szent-György doktor rájött, hogy kevesebbet betegszik meg és tovább él aki többet fogyaszt C-vitaminból. Ez alatt a 70 év alatt ezt számtalan más orvos is igazolta. Mi lenne, ha mi is átvinnénk a gyakorlatba? Most.
Hogyan lehet napi 2-3 gramm C-vitaminhoz jutni, amiről azt állítja minden hiteles orvosi szaklap, hogy optimális lenne minden felnőtt embernek?
