Wikileaks Vatikán Monsanto

Érdekes, hogy mióta Kövér László hivatalosan terrorista tevékenységnek bélyegezte a Wikileaks-en megjelent, politikusok által leírt vagy elmondott dolgok nyilvánosságra hozatalát, a magyar médiában szinte semmi nem jelenik meg az anyagokból.

Pedig közülük néhány ártalmas az egészségünkre. Itt a Natúr Hírek oldalain nem igazán politizálunk, hacsak a politika nem avatkozik be a táplálkozásunkba. Most sem szeretnénk élen járni ebben, de a napokban megjelent pár olyan kiszivárogtatás, ami a Monsanto (egy amerikai biotechnológiai vállalat) törekvését mutatja be annak érdekében, hogy Európa megadja magát a génmódosított termékeikkel szemben.

Még ünneprontásnak is tekinthetné valaki, hogy épp Jézus születésének ünnepén derül ki, hogy a pápa jóváhagyta a biotechnológia mezőgazdasági alkalmazását és azt, hogy a Vatikán népszerűsítse azt a hívek közt.

Viszont el nem tudjuk képzelni, hogy fog megjelenni a liturgiában annak közlése, hogy a Teremtő által létrehozott tökéletlen növényeket immár egy amerikai biotechnológiai cég tökéletesítette és ez jó. Mindenesetre a hivatalos indoklás olvasható a közleményben:

A Vatikán szóvivője ebben elmondta, hogy a pápa szerint “további infrastrukturális fejlesztések” növelésére van szükség, amik növelik az élelmiszerbiztonságot.” Megvilágítja még továbbá, hogy “a Vatikán saját tudományos akadémiája kijelentette, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a GMO káros.

Hogy Őszentsége vagy a Vatikán által működtetett tudományos akadémia ezt miből következtette ki, azt nem tudjuk, de valljuk be: nem igazán ismerünk olyan korábbi Monsanto terméket, amiről később ne derült volna ki, hogy problémás.

Monsanto szerint a világ

A Monsanto, aki anyagilag érdekelt a GMO termékeinek európai elterjedésében mondhatni, érdekes karriert futott be eddig. Az USA Vietnam elleni háborújában szedte meg magát, amikor az “Agent Orange” nevű permetet adta el az amerikai hadseregnek. Ezzel 4,8 millió vietnami ember mellett véletlenül amerikai katonákat is bepermeteztek. Máig közel egy millió ember halálát vagy torzan születését tulajdonítják ennek a dioxinnal szennyezett defoliánsnak (olyan szer, amitől lehullik a növények levele). Köztük nem csupán vietnami, hanem amerikai emberekét is.

Később, a hetvenes évek vége felé a Monsanto szabadalmaztatta a Roundup nevű totális gyomirtót. Manapság a Roundup a legszélesebb körben használt gyomirtó a világon. Egy nagyon erős anyag, szinte minden élő, nem emlős szervezetet elpusztít. Később még visszatérünk erre a szerre, de közben volt más sikersztori is:

A kilencvenes évek végére a Monsanto éveket és dollármilliókat fektetett be egy hormonba, amelyet ha  kéthetenként beadnak a tehénnek, akkor 20 százalékkal nő a tejhozama. A szer neve rBGH (bovin growth hormone, marha növekedési hormon). De inkább rBST-nek (bovine somatropin) ismerik. Talán azért, hogy elkerüljek a hormonokkal kapcsolatos negatív képzettársításokat. Az “r” betű a rekombináns rövidítése, ami azt jelenti, hogy a hormont baktériumokból termelik, amelyekbe átültették a szarvasmarha génjeit. A hormon a világ legtöbb országában be van tiltva, de USA-ban nincs.

Mivel a Roundup szabadalma a közelmúltban lejárt, muszáj volt egy új üzleti stratégia felé nyúlni. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a termesztett növény ellenálló lenne a Roundupra, így bármikor bátran lehet a gyomirtót használni, tetszőleges mennyiségben, nem csak a gyomokra, hanem a kultúrára is. A rezisztens gént úgy találták meg, hogy a gyár szennyvíztelepében találtak olyan baktérium törzseket, amelyek túlélték a szennyezést. A Roundup ready szója ezen baktériumok génjeinek felhasználásával készült.

A Vatikán szerint ezt enni biztonságos.

Mi azzal nem is szeretnénk foglalkozni, hogy mennyire biztonságos amikor egy vagy kettő amerikai cég kezében van az európai vetőmag termelés összes szabadalma. Mi csupán azon aggódunk, hogy amikor saját immunrendszerünk találkozik majd először azzal a kukoricával, aminek génjei abból az amerikai szennyvíztelepi baktériumból származnak, akkor ismerje fel, hogy nem egy betegséggel, hanem csupán egy adag kásával van dolga.

Forrás: wikileaks

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

scroll to top