Vannak ételek amiknek rossz a híre. Egyszer valamikor egy tudós vagy szakértő kimondta vagy leírta róla hogy rossz. Ez bekerült a tankönyvekbe és a jó tanulók megtanulták és továbbadták a pácienseiknek. Aztán előadásokat tartottak belőle és a végén már “mindenki úgy tudja” hogy ezeket enni rossz dolog.
Zselatin
Vegyük például a zselatint meg a kollagént. Ez a két fehérje étrendi szempontból felcserélhető. Mégis ha egy étel zselatint tartalmaz az “rossz”, ha meg kollagént az “jó”. A vitamingyártók megpróbálnak a gramm ezredrészének megfelelő súlyú zselatin-kapszulák helyett más anyagokat használni és erre hivatkozva drágábban adni a terméküket, miközben a kollagént szépészeti meg egészségmegőrző célra kínálják evőkanálnyi mennyiségben.
Hogy lesz a vágóhídi hulladékból slágertermék? Mivel megterhelő az emésztőrendszernek az inak vagy ínszalagok megemésztése, márpedig ez a kollagén gyártás alapanyaga, ezeket egy hidrolízisnek nevezett eljárással átalakítják. Ez konyhanyelven azt jelenti, hogy megfőzik, hogy könnyen emészthető legyen. A csontok és a szövetek hidrolízise és szárítása eredményezi a zselatin port. Más szavakkal, a zselatin a kollagén főzött formája.
No, akkor most melyik a jó és melyik a rossz?
Mindkettő étel. És jó. És felcserélhető. Egy jó kocsonya éppen úgy jót tesz a sérült bélrendszernek, mint a diabétesznek. Járjon utána ha nem hiszi.
Tojás
A nyolcvanas években minden magára valamit is adó táplálkozástudós arról beszélt, hogy a tojást enni rettenetesen rossz, mert ott van benne az a nyavalyás sárgája és attól neked magas lesz a koleszterinszinted. Azonban időközben kiderült, hogy ez éppen fordítva van. Új kutatások szerint a tojás nem okoz szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hanem támogatja nemcsak a szív egészségét, hanem a megfelelő agyműködést és az egészséges testsúlyt is. Rendszeres fogyasztása a gabonafélék kiváló alternatívája lehet, mivel képes stabilizálni a vércukorszintet és megelőzni a depressziót.
Krumpli
Legalább egy tucat olyan betegem volt, aki olyan rossz állapotban került hozzám, hogy ha nincs a burgonya nehezen sikerült volna felépülnie. A krumplinak – hála a táplálkozástudósok tevékenységének – szintén elég rossz a híre. Pedig nem érdemli meg.
Két fontos dolgot emelnék ki táplálkozási szempontból, ami miatt a burgonya nálam előkelő helyen van a beteg emberek diétájának összeállításakor. Az egyik a magas szerves kálium tartalma. Ezért ajánlom nyáron is napi legalább 20dkg (az egy nagyobb méretű krumpli) fogyasztását, mert a verejtékezéssel elvesztett kálium pótlásának legolcsóbb eszköze. Ha legalább ennyit megeszik valaki délben, elmarad a kora esti tompa fejfájása.
A másik a protein tartalma. Annak ellenére, hogy mindössze 9-10% a burgonya fehérje tartalma, ez egy igen jó minőségű fehérje. Jobban hasznosul, mint a szója vagy a borsó vagy más növényi fehérjék. Amikor egy lábadozó gyomor vagy emésztőrendszer mellett kell valakit megerősíteni, a főtt krumpli a legjobb megoldás.
Amikor a gyorséttermek zsírral és sóval telített sült krumplijáról beszélünk, az tényleg nem jó semmire. Attól nem erősebb leszel hanem kövérebb.
Kávé
A kávéval kapcsolatban jelent meg eddig szerintem a legtöbb egymásnak teljesen ellentmondó kutatási vizsgálati eredmény. Volt amelyik azt hozta ki, hogy ront a cukorbetegség állapotán, volt amelyik szerint javított. Volt amelyik szerint tönkreteszi a szív és érrendszert, volt amelyik szerint csökkentette az infarktusok előfordulását. Mutatták már ki rákmegelőző, hangulatjavító és emésztőszervi előnyös tulajdonságait is.
Nem csoda. Egy minap megjelent vizsgálat szerint a kávé bizonyult a legfőbb antioxidáns forrásnak a teljes lakosság táplálkozási szokását figyelembe véve. Kiderült, hogy annyi kávét iszunk és azzal annyi élettanilag előnyös antioxidánshoz jutunk, hogy megelőzi a zöldség- és gyümölcsfogyasztással bevitt mennyiséget.
Összegezve amit a kávéról felleltem tényleges vizsgálati adatokat, napi 2-3 kávé több előnyös élettani hatással bír, mint amit a benne található koffein hátrányára írhatunk.
Tej
Ember legyen a talpán aki ma egyértelmű választ tud adni a tej és tejtermékek fogyasztására. Mármint arra, hogy jó vagy rossz. Évtizedekig a csapból is az folyt, hogy tej nélkül nincs egészség. Aztán vagy 20 éve elkezdődött ennek az ellenkezőjét hívők elterjedése.
Valószínűleg azt mondták Önnek is, hogy a teljes tej rossz, mert nehéz megemészteni, súlygyarapodást okoz a benne lévő zsírtartalom miatt vagy gyulladásos betegségeket okoz.
A mai kutatások szerint a teljes tej fogyasztása jó a csontok egészségére és segít az egészséges testtömeg fenntartásában, miközben támogatja az immunrendszert, így a betegséggel szemben ellenállóbbá teszi a szervezetet. Még azt is kimutatták, hogy segít a D-vitamin hiány okozta depresszió elleni küzdelemben, és sokkal könnyebb megemészteni, ha nyers állapotban van.
Persze a bolti dobozos UHT zsírszegény és szürreálisan homogén löttyről ez itt fent nem igaz. Én most a teljes feldolgozatlan tejről beszélek.
Csoki
Az ételek közül végére a csokit hagytam. Ha a kávéről azt írtam, hogy jó, akkor a csoki NAGYON JÓ! Ezért sorolom most az ételek közé.
Amennyiben szeretné a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát felére (nem tévedés) csökkenteni, azt nem is sok, de rendszeres csokival is megteheti. Legalábbis erről szóltak a hírek a közelmúltban, amiről itt olvashatott aki arra járt.
Biztosan van még számos olyan étel, amiről hasonlóan lehetne elmélkedni. Gondolok itt például a vajra, amit 50 évig az olcsó margarin ütött-vágott, majd ma új reneszánszát éli. A vörös húsok kerülésére vonatkozó érvek meg is megdőlni látszanak és szinte minden magas zsírtartalmú ételről mint például az olajos magvakról is kiderült, hogy ésszel fogyasztva nemhogy elhízást okoznának, de hozzásegítenek az egészséges testsúly megtartásához.
A jótanácsom, hogy együnk tényleg változatosan és ne féljünk egy-egy ételösszetevőtől csak azért, mert egyik-másik ebből élő iparág rossz hírét kelti. Az ételek összetevői között pedig lehet a fent felsoroltakból is bármikor.
Fazekas Sándor
Hol lehet teljesen feldolgozatlan, fűvel táplált állattól származó tejet beszerezni? Nem tudok tartani sem kecskét sem tehenet.
Ma – Magyarországon- a feldolgozatlan tejet nem lehet kapni. Ha valaki nyers tejet szeretne eladni hatósági állatorvosi igazolás kell arról, hogy az állatai teljesen egészségesek. Ezt csak folyamatos (és drága) laborvizsgálattal tudná igazolni. A termelőtől lehetne venni nyers tejet is, de arról nem lehet tudni, hogy nem fertőzött-e. Vagyis az írásában említett egészséges tej valójában csak elméletben létezik az átlag ember számára.