A c-vitamin csökkenti a vesekő kialakulásának kockázatát

Írásom címe nem tévedés. Fel vagyok háborodva és most ronda dolgokat fogok írni. Szent-Györgyi Albert országában nem fordulhatna elő egy olyan levélváltás, ami a napokban történt egy gyógyszerész és köztem.

A felelősségemet firtatta azzal kapcsolatban hogy c-vitamint merek javasolni az embereknek, mégpedig az általa elfogadhatónak vélt mennyiség közel tízszeresét. Arról próbált meggyőzni és kioktatni, hogy az orvosi receptre felírt 100mg mennyiség felett csak ártunk a betegnek és hozzájárulunk a vesekő kialakulásához. Nem átallotta azt tanácsolni, hogy c-vitamin pótlásra csipkebogyó teát tanácsoljak. Gondolom a hozzá forduló embereknek is ezt tanácsolja.

Pár kérdést tettem fel neki, amiben a csipkebogyó-tea aszkorbinsav tartalmát firtattam és azt, hogy tudja e esetleg, hogy mi a három legfőbb rizikó faktora az oxalát típusú vesekő-képződésnek, de kérdéseimet megválaszolatlanul hagyva lerázott azzal, hogy “…a gyógyszertan könyvet akadémikusok, professzorok írják.”

Ne kérdezze orvosát, gyógyszerészét

Úgysem tudja. Legtöbbjüknek semmi emléke nincs arról, hogy tanult volna bármit a vitaminok élettani hatásáról. A summa cum laude végzettek pedig hibátlanul visszamondják a tankönyvi adatokat, mint például azt, hogy az aszkorbinsav vesekövet okoz. De honnét származik ez a sületlenség? Hogyan kerülhet be az összes ezzel foglalkozó hivatalos képzési anyagba egy ostobaság? Véletlenül vagy szándékosan? Kiderítettem: figyelmetlenségből.

Az ötödikes matek kevés az emberi biokémia megértéséhez

Az emberi test elég komplex, összetett gépezet, legtöbbször nem egyszerű belső folyamatokkal. Nem elég az általános iskolai matematikát alkalmazni. Például a kalcium oxalát kövek kialakulása egy elég összetett folyamat. Nem lehet egyismeretlenes egyenletekkel leírni. A szóba jöhető rizikófaktorok száma miatt nem írható le a folyamat egyetlen egyszerű ok-okozati összefüggésben.

Több olyan vizsgálat is történt a c-vitamin kapcsán amiből az derült ki, hogy az abszolút felszívódás nem csökkent ahogy vártuk.

Például egy vizsgálatban (Hornig és társai 1980) különböző egyszeri adag c-vitamint adtak a vizsgált embereknek 1,2,3,4 és 5 gramm mennyiségben, majd mérték a vizelet c-vitamin tartalmát. Azt találták, hogy az egy grammos 75%-os felszívódással szemben ez 20%-ra esett le 5 gramm egyszeri bevétele esetén. Egy másik vizsgálatban (Kübler, Gehler 1970) ugyanezt vizsgálták és a 1,5 grammos 50%-os felszívódással szemben 16% szívódott fel amikor 12 grammot kapott egy személy egyszeri adagként.

Ezt a két példát csak azért említettem fel, mert jól mutatja, hogy a folyamat nem pont úgy zajlik mint azt az orvosok szajkózzák, miszerint felesleges sok c-vitamint szedni, mert a minimális feletti mennyiség kiürül. Tényleg kiürül, de hogy mi a felesleg, azt a testünk látszólag jobban tudja, mint a professzor urak. Az egy grammos adag nagy része bent marad és hozzájárul az egészséghez.

Hasonlóképpen a vesekőképződés sem ugyanúgy zajlik le egy élő emésztőrendszerben és a laboratórium hűtőszekrényében. Ez okozta a félreértést.

A vizsgálat hibás megtervezése

Például kézenfekvőnek tűnhet számunkra, laikusok számára, hogy a c-vitamin és a vesekő kialakulásának összefüggését úgy vizsgáljuk, hogy megvizsgáljuk a különböző mennyiségű c-vitamint fogyasztókat és azt, milyen valószínűséggel alakul ki náluk  vesekő. Még ez sem jogosít fel bennünket egy teljesen ok-okozati összefüggés kijelentésére, de mégis százszor közelebb állna a valósághoz, mint egy olyan vizsgálat, amikor a vizeletmintákat laborban forraljuk és lehűtjük, és méricskéljük az oldott anyag tartalmukat.

Márpedig a gyógyszerészek és az orvosok bibliái nagyrészt két olyan vizsgálaton alapulnak, amiket in-vitro (azaz lombikban) végezték. A mérések során tapasztaltakat pedig egy az egyben extrapolálták az emberekre. Való igaz, hogy ha a vizelet aszkorbinsavat tartalmaz és beleöntjük egy pohárba, felforraljuk, hűtőbe tesszük hétvégére, majd hétfőn mikroszkóp alatt megvizsgáljuk, kalcium-oxalát kristályokat fogunk találni. Ez egy jó játék, de semmi köze ahhoz, ami a vesékben, vagy általában véve az élő emberi szervezetben zajlik.

A másik elég furcsa elmélkedés 1966 – 1976 között született Ausztráliában. Ott egy orvosstatisztikus összehasonlította a vesekővel kezeltek számának statisztikáját más statisztikákkal (McMichael A.J. 1978) és rájött, hogy az nagyon hasonlít a c-vitamin eladások statisztikájához. Hogy a kettőnek volt e bármi tényleges köze egymáshoz, az nem érdekelte. Egyszerűen keresett két hasonló görbét és egy hangulatkeltő orvosi publikáció első bekezdésében megállapította, hogy a kettő egy és ugyan az. Figyelmen kívül hagyta, hogy éppen ebben az időszakban jelentős szociális változások mentek végbe Ausztráliában. Például négyszeresére emelkedett a húsfogyasztás, ami nem elvetendő változó a képletben, tudván azt, hogy a vegetáriánusok közt ismeretlen a vesekő, mint probléma. De ennek átgondolása meghaladja az ötödikes matematika szintjét.

Mindezek a hetvenes években történtek és azóta bekerültek minden ma használt tankönyvbe.

Szándékosan figyelmen kívül hagyott vizsgálatok

Persze c-vitaminnal kapcsolatos kutatások folytak és folynak ma is. Számos esetben tartósan és relatíve nagy mennyiségben adtak betegeknek c-vitamint aszkorbinsav formájában nátha kezelésére (Hemilä H. 1992), cukorbetegség gyógyítása céljából (Davie SJ, Gould BJ, Yudkin JS 1992), allergia enyhítésére (Johnston CS, Martin LJ, Cai X. 1992), szív és érrendszeri betegségek gyógyítása céljából (Simon J. A. 1992) vagy vastagbél daganat megelőzésére (Greenberg és társai 1994). Általános gyakorlat minden normális klinikai vizsgálat esetén, hogy a mellékhatásokat nagyon precízen feljegyzik. Bár a fent említett vizsgálatok éveken át tartó, nagy mennyiségű aszkorbinsav adagoláson alapultak, egyetlen esetben sem sikerült kimutatni megnövekedett vesekő előfordulást.

Két olyan vizsgálat is folyt, ahol konkrétan a vesekő kialakulásának kockázati tényezőit rangsorolták. Curhan és urológus társai például 1996-ban a Harvard Egyetemen azzal az elképzeléssel vágtak bele egy több éven át tartó vizsgálatba, hogy a megnövekedett kalcium fogyasztás hozzájárul a vesekőképződéshez. Ezzel szemben azt találták, hogy a várttal éppen ellenkezőleg, a megnövekedett kalcium és a nagyobb c-vitamin fogyasztás csökkentette a vesekőképződést, miközben az állati eredetű fehérjefogyasztás növelte. Amennyiben ezt komolyan vennénk, a c-vitamint ki kellene tenni a patikákból a közértekbe, a húst és a sajtot pedig receptkötelessé tenni.

A fenti két vizsgálat azért lényeges, mert nem csak azt igazolta, hogy a c-vitamin (mint az oxalát kövek egyik fő alapanyaga) és a kalcium (a másik fő összetevő) megnövekedett fogyasztása nem járul hozzá a vesekő képződéshez, hanem éppen a fordítottját igazolta: ez a két tápanyag védőfaktorként viselkedik megfelelően nagy mennyiségben.

Az egészséges ember nem beteg

Pár „felelőtlen” orvosnak eszébe jutott, mi lenne, ha egyszerűen megvizsgálnánk azt, hogy már eleve vesekővel rendelkező embereknek adunk c-vitamint. Ez ugye kivégzésnek tűnhetne, ám csodák csodája éppen az ellenkezője következett be annak, amit a fent említett kutatások alapján vártunk volna. Vagy semmi kimutatható különbséget nem észleltek (Khanam és társai 1988) vagy a magasabb c-vitamin bevitel csökkentette az oxalát képződést (Trinchieri és társai 1991). Mindkét említett vizsgálatban óvatosan, konzervatívan, a hatástalan mennyiségek kategóriájában mértek, ami egyrészt érthető (élő embereken folyik a kísérlet) másrészt talán soha nem tudjuk meg, hogy mennyi lenne az optimális mennyiség vesebetegségek esetén.

Ma a hivatalos ajánlás szerint a dialízisre járó vesebetegek napi 50-100mg körüli ajánlást kapnak, ami egy fél paradicsom c-vitamin tartalmának felel meg és emiatt nem gondolom, hogy bármilyen mértékben is támogatná az egészségüket.

Következtetés

Számtalan, egészséges embereken végzett tanulmány kimutatta, hogy a c-vitamin annak ellenére, hogy az oxalát típusú vesekövek egyik fő építőköve, a fogyasztása fordítottan arányos az ilyen típusú vesekövek képződésének valószínűségével. Ezért a mai gyógyszerészi és orvosi ajánlás éppen az ellenkezőjét váltja ki annak, ami miatt ragaszkodnak hozzá. Nincs adatunk arról, hogy visszatérő jelleggel vesekővel szenvedő betegek esetén mi lenne az optimális c-vitamin bevitel. A jelenlegi ajánlások pár végstádiumú betegen végzett klinikai vizsgálaton alapulnak és számuk nem elegendő a hatékony mennyiség meghatározásához.

Az oxalát típusú kövek kialakulásának legfőbb rizikófaktora az állati fehérje fogyasztása, ami pedig nem jelenik meg olyan mértékben az orvosi és dietetikai ajánlásokban, mint kellene.

Mivel a teljes szakma, beleértve az orvosokat, dietetikusokat, gyógyszerészeket, rosszul megtervezett in-vitro vizsgálatok illetve rosszul értelmezett statisztikai értelmezések alapján javasolja a c-vitamin fogyasztás csökkentését, fontos lenne áttekinteni a témában elérhető publikációkat és újragondolni a hazai ajánlásokat.